Nemzetközi kereskedelem

Egységesen kiállunk a gazdák mellett!

2023. 04. 27.

Ma az Európai Parlament Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága (INTA) megszavazta az Ukrajnának nyújtandó autonóm kereskedelemliberalizációs intézkedés egy évvel történő meghosszabbítását.  Így Ukrajna további egy éven át szabadon hozhatja be az Unióba az agrártermékeit is. Győri Enikő fideszes EP-képviselő a szavazás után leszögezte „Ukrajna mellett állunk, de nem engedjük, hogy a háború árát a gazdáink fizessék meg. ”

Az ülés kapcsán Schaller-Baross Ernő fideszes EP-képviselő, az INTA szakbizottság tagja elmondta: “Az Európai Parlament szokás szerint előre rohan, miközben a tagállamok és a Bizottság között még zajlanak a tárgyalások. Az adatok egyértelműek: sokan visszaélnek az ún. szolidaritási folyosókkal, amelyek elvileg arra szolgálnak, hogy Ukrajna harmadik, élelmezési gondokkal küzdő országokba szállítson gabonát. A valóságban azonban a harmadik országokba irányuló export 2021-hez képest csökkent, az Ukrajnával szomszédos tagállamokba pedig jelentősen nőtt. Ez komoly piaci zavarokat okoz Ukrajna nyugati szomszédainál, így Magyarországon is. A kukorica behozatala közel 7000%-kal, míg a búzáé 1000%-kal nőtt  tavaly 2021-hez képest”.

“Erős üzenet, hogy nem csak az érintett, Ukrajnával határos tagállamok kormányai, hanem azok EP-képviselői is közösen léptek fel a tarthatatlan helyzet miatt” – jelentette ki Győri Enikő. “Kezdeményezésemre ma az INTA bizottság hét másik tagjával közös nyilatkozatot adtunk ki, melyben jeleztük: Ukrajna mellett állunk, igyekszünk nekik minden lehetséges módon segíteni, de nem engedjük, hogy a háború árát a gazdáinkra terheljék. A rendelet meghosszabbítása ugyanis lehetőséget ad az Európai Bizottságnak olyan rendkívüli védintézkedések alkalmazására, melyek véget vethetnek a jelenlegi áldatlan állapotoknak. Viszont konkrét garanciára van szükségünk a Bizottságtól, hogy váltsa be a kormányoknak tett ígéreteit és léptesse is életbe ezeket a védintézkedéseket” – hangsúlyozta Győri Enikő.  

A képviselők felszólították a Bizottságot, hogy azonnal találjon az érintett országok számára megoldást, s ezzel biztonságban tudhassuk a 2023. évi termést.  

“A hét képviselő tartózkodása a mai szavazáson a megelőlegezett bizalomnak volt a jele. Nagyon bízom benne, hogy a Bizottság ezúttal nem hagyja cserben az Unió keleti határszélén lévő gazdákat” – zárta szavait Győri Enikő.