Digitális politika és mesterséges intelligencia

Mesterséges intelligencia a fuvarozásban – kiállunk a magyar cégek érdekeiért!

2021. 10. 12.

Deli Andor és Schaller-Baross Ernő sajtóközleménye

A digitális korban a mesterséges intelligenciával foglalkozó európai parlamenti különbizottság (AIDA) hétfőn meghallgatást tartott a technológiai újítások közlekedésre, fuvarozásra, mobilitásra gyakorolt hatásairól. Schaller-Baross Ernő, a Fidesz EP-képviselője, az AIDA bizottság tagja elmondta: „Ki kell állnunk a magyar vállalatok érdekeiért! A közlekedésben alkalmazott mesterséges intelligencia uniós szabályainak előnyt és nem többletterhet kell jelenteniük a magyar vállalatok számára”. Deli Andor hozzátette, hogy ezeket a célokat figyelmen kívül hagyták a közúti fuvarozókra vonatkozó új jogszabályok, az ún. mobilitási csomag elfogadásakor, ami nem csak versenyhátrányt teremtett a kelet-európai fuvarozóknak, de sok esetben harmadik országbeli fuvarozók veszik át helyüket az uniós piacon.b

Schaller-Baross Ernő a mai bizottsági ülésen arról kérdezte a jelenlévő szakértőket, hogy melyek azok a legfontosabb technológiai újítások, amelyeket az Európai Uniónak támogatnia kellene annak érdekében, hogy a nyugat- és közép-kelet európai fuvarozási vállalatok egyenlő eséllyel induljanak a gazdasági versenyben. A képviselő arra is rákérdezett, hogy a mesterséges intelligencia mely formáinak alkalmazása jelenthet versenyelőnyt az európai kis-és középvállalatok számára.

,,A digitalizáción és mesterséges intelligencián alapuló fejlesztések meghatározóak lesznek a közlekedési szektor minden ágában, így a közúti fuvarozásban is. Ezeknek a technológiai újításoknak széleskörben elérhetőnek és megfizethetőnek kell lenniük annak érdekében, hogy egyenlő versenyfeltételeket biztosítsunk az egységes fuvarozói piacon. Kiemelt figyelmet kell fordítani a fuvarozás és logisztika területén tevékenykedő kis- és középvállalkozásokra” –emelte ki Deli Andor.

(Kép forrása: Európai Parlament hivatalos oldala)